A történethez el kell olvasnom a még mindig őrzött és nem kitörölt leveleket, írásokat, üzeneteket, vissza kell hoznom a emlékeket, melyek a mai napig táplálnak és kínoznak is egyben. Bár a történetének 90%-át a fejemben látom, így nem kell utána olvasnom, hiszen nap, mint nap érzékelem, emlékezem… s mivel nincsenek új, kellemes élményeink, a régmúlt erősödik fel, talán így végre megértve mi is történt velünk valójában… mit láttam jól és mit nem láttam meg.
I.fejezet
Már egy ideje próbálkoztam a neten… túl voltam pár szakításon, volt jó és volt rossz, ahogy mindenkinél előfordul. Csak azt tudom, vágytam a szerelemre… vágytam rá, hogy rám találjon „Ő”.
Gondoltam kipróbálom…
Egy ideig csak leveleztem ezzel-azzal, de találkozni egyikükkel sem akartam, mert nem éreztem, hogy lehet esetleg vmelyik találkából is vmi. Nem találtam meg „Őt”, így nem is láttam értelmét.
Aztán –pár hónap után- mégis úgy gondoltam egy találka nem árt, akár barátság is kialakulhat. Gondoltam akkoriban…
Fel volt töltve pár fotóm és állítólag elég csinos vagyok, így jöttek a levelek, randi meghívások stb. stb.
Rábeszéltem magam egy találkára. Szimpatikus volt az illető, de semmi több. Izgatott voltam és jól esett elbeszélgetni vkivel.
Akkoriban kaptam olyan leveleket is, akik fénykép nélkül írogattak. Egy idő után úgy gondoltam ha nem képes képet küldeni, akkor nincs is miről beszélnünk. Hiszen engem látnak, így nem egyenlő a dolog. Ha már van ilyen lehetőség, vállaljuk az arcunkat, akár privátban is. Szóval egy idő után az ilyen levelekkel nem foglalkoztam… kivéve egyet, akit nevezzünk X-nek.
Már nem emlékszem pontosan mit írt az illető, de úgy rémlik tetszett… de nem volt fotó, szóval nem válaszoltam…
Aztán volt egy már említett „randim”, amit a továbbiakban nem erőltettem, egyszerűen nem jött be csak, mint barát, de nem mindenki akar „csak” barátkozni. Szóval annyiban maradt.
X viszont újra írt, vmi olyasmit, hogy nem tudom lerázni, hát próbálkozik újra! Ekkor vmi női megérzés folytán úgy éreztem egy próbát megér. Vissza akartam nézni az első levelét, de törölve volt. Mint később kiderült, az illető közben kiregisztrált, aztán pár napra rá újra regisztrált az oldalon. (Ennek is lesz jelentősége)
Szóval a Női megérzésemre hallgattam és írtam neki. Mondhatnám azt, hogy balszerencsémre, de talán ez nem lenne igaz, hiszen életem legszebb és legizgalmasabb időszaka következett.
Elkezdtünk levelezni. Vicces és mégis döbbenetesek voltak a hasonlóságok közöttünk, amik ugyan apróságoknak tűnnek most már, de akkor döbbenetes volt és egyre jobban izgatott a kíváncsiság az illető iránt.
Mikor küldött magáról fotót… nos, szinte meghűlt bennem a vér. Egy volt „be nem teljesült szerelemem” hasonmását véltem felfedezni a hobbikkal, életstílussal együttesen. Azt gondoltam, hogy ilyen nincs.
Már értettem, miért éreztem azt, hogy ennek a fénykép nélküli illetőnek egyszerűen válaszolnom kell!
A vonzalom rögtön meg volt, és nem csak a hasonlóság miatt, az csak egy döbbenetes ráadás volt.
Volt olyan nap, mikor reggeltől estig kapcsolatban voltunk. Ő a munkahelyén, én otthon. Egész nap leveleztünk és még évek múltán is emlegettük milyen jó nap is volt az. Azt hiszem akkor hangolódtunk egymásra teljesen. Egyszerűen meg akartuk ismerni egymást.
Emlékszem határozottan tiltakoztam az ellen, hogy az első találkozásunk egy randi lenne. Hiszen nem lehet randi, ha még nem találkoztatunk. A második találka már esetleg lehet randi, hiszen akkor már láttátok egymást, éreztétek, meg lehet állapítani, hogy akartok-e randizni a másikkal.:)
Persze mindent elviccelt, az első találkozásunk is egy jó adag vicc volt, amit nem kis túlzással állítom, hogy szinte végig nevettem. (El is nevezett Kuncogónak és később egy ilyen válogatás albumot készített nekem.)
Mikor találkoztunk az akkori lakhelyemhez közel, egy söröző- bár előtt, és belenéztem a szemébe…éreztem, hogy van vmi ami rögtön vonzott hozzá. Nagyon jó kis este volt…vicces, jó hangulatú, beleadott apait-anyait. Még egy cd-t is hozott nekem, emlékszem a Depresszió egyik albumát, mert a levelezésekből kiderült nem ismerem az együttest rocker létemre.
Az est végén kicsit furcsállottam, hogy nem kísér haza, de mivel én laktam egy saroknyira, nem volt vészes a dolog, ez már az én hagyománytisztelő életstílusomhoz állt csupán közel.
Még hazafelé is kaptam tőle sms-eket,a következő szöveggel: ” Azért elalvás előtt még olvass el egy tragédiát! J” (életemben nem nevettem még ennyit randin, be nem állt a szája és egyszerűen jól éreztem magam). Szóval így búcsúzott el…
Hiába, a modern világ ezt hozza magával. Régen csak üzenő szolgálólányokkal, illetve postagalambon lehetett üzenni a másiknak. Persze annak is meg volt a varázsa…
Nem egyeztünk meg semmiben, csak elváltunk –az ő elmondása szerint egyértelmű volt a következő találka-, én egy kicsit régimódibb vagyok ennél.
Persze másnap folytattuk a levelezést, sms –ezést. Majd következett pár napra rá a következő randi, ami életük leghosszabb randija volt (legalábbis eddig). 9 és fél óráig tartott, hajnalban mentünk haza, ekkor már „kiköveteltem”, hogy hazakísérjen, ha buszon, akkor is. Kicsit iszogattunk, billiárdoztunk, beszélgettünk, nevetgéltünk. Nagyon jó volt, emlékezetes. Élveztük egymás társaságát, én legalábbis nagyon. A randi után X focizni indult reggel 10-re és mikor végzett kaptam tőle egy sms-t, melyben ez állt: Én még ilyen szarul nem játszottam! Ne nevess!:))) Mondanom sem kell, hogy mekkorát nevettem. :))
A harmadik randi egy szimpla beszélgetős este volt. Volt egy pillanat, mikor úgy éreztem szeretném, ha megcsókolna. Volt egy sajátos jelbeszédem, és poénból elmutogattam neki, hogy mit szeretnék. Mint később kiderült, sejtett, hogy ezt szeretném, de ki tudja miért nem tette, csak a búcsúnál kaptam egy finom puszi a busz közvetlen megérkezése előtt. Már akkor szerettem volna a karjaiban maradni örökre… de ahogy ő mondaná, gentleman volt és nem rohant le azonnal. és milyen jól tette…
A negyedik randin egy borzalmas filmet néztünk meg a moziban. Akkor jött értem először kocsival, emlékszem panaszkodott, hogy nem a sajátjával tudott jönni, a váltójával volt gond.
A találkozásunknál érdekes módon nem adtunk egymásnak puszit, talán mindketten zavarban voltunk. Minden pillanatot megőriztem az emlékezetemben, mert éreztem, hogy különleges dolog van kialakulóban.
A film után már „rendesen” elbúcsúztunk, ahogy egy párhoz illő.Bár még bénáztunk kicsit a kapu előtt, de csak megcsókoltuk végre egymást.:)
Évekig vitatkoztunk még , hogy mikor is van a fordulónk napja. A harmadik randitól számít, vagy a negyediktől. Én az igazi csók után számoltam, ő viszont a puszitól. Végül megegyeztünk a harmadik randiban, 2005.11.22. Végül is nem volt nagy jelentősége…csak vicces volt, hogy olykor kétszer ünnepeltünk.:)))
Ezután kezdtünk el „járni”. Emlékszem, hogy megfázott az ötödik randi után, és a hatodikat már nálam töltöttük. Megismerkedett a kiskutyámmal, Zsömlével, és azonnal beleszeretett X-be. Hiába, akár a gazdája… emlékszem zavarban voltam, az új varásza, mikor azt sem tudod mit és hogyan csinálj.
Vmelyik este felhívott és beszélgettünk sokáig. A végén kinyögte, hogy kíváncsi volt, hogy hogyan tudunk kommunikálni az elején telefonon keresztül. Számomra is meglepő volt, hogy mennyire simán ment minden. Nem volt kínos, zavart csönd, akadozó szavak stb. Annyira tökéletes volt… minden!
Aztán egyik este mikor ismét nálam „randiztunk”, felajánlottam, hogy igyunk meg egy üveg bort. HA jól rémlik Tokaji volt, ami mindkettőnk kedvenc bora. Mivel kocsival jött, mondtam neki, hogy nyugodtan nálam alhat. Végül is már „jártunk” és láthatólag „csíptük” egymást. Nem kellett sokat győzködnöm. Ami viszont az éjszaka történt, meglepett kicsit, sőt nagyon. Egy ágyban aludtunk, de nem történt semmi közöttünk. Jó éjszakát után, elaludtunk.
Kicsit zavart a dolog, nem tudtam hová tenni. Azt nem gondoltam, hogy nem tetszem neki, de furcsállottam, hogy nem akart semmit. Ekkor még nem hoztam szóba. Következő alkalommal újra nálam aludt és újra nem történt meg a dolog, csak egy kis simogatás történt.
Ekkor már zavart a dolog és mikor találkoztunk rá is kérdeztem, hogy miért nem akar lefeküdni velem, ha már egy ágyban alszunk… nem voltunk már gyerekek és végül is együtt „jártunk”.
Úgy láttam talán kicsit zavarban volt, de azt mondta nem akart rögtön letámadni, hogy úriember akart maradni…és volt egy kisebb félelme is (férfias problémák). Szóval megbeszéltük a dolgot és a legközelebbi alkalommal már nem volt ilyen gond!
A nők a rámenősebbek ilyen esetekben… azt mondják. 🙂
Mondjuk nem történt éppen balesetmentesen a dolog, ugyanis elfelejtette megkérdezni, én pedig elfelejtettem szólni, hogy nem védekezem. Mindkettőnknek egyértelmű volt, hogy a másik gondol a biztonságra. Nem így történt… de ettől függetlenül csodás volt az első együttlét.:)
Karácsonyi ajándékként meg is kapta tőlem a bizonyítékot, hogy nincs mitől félni. Később kiderül…csúnyán is végződhetett volna az eset, hiszen az elején tartottunk…
1.fej.
2010 január 24. | Szerző: Muslicska
A történethez el kell olvasnom a még mindig őrzött és nem kitörölt leveleket, írásokat, üzeneteket, vissza kell hoznom a emlékeket, melyek a mai napig táplálnak és kínoznak is egyben. Bár a történetének 90%-át a fejemben látom, így nem kell utána olvasnom, hiszen nap, mint nap érzékelem, emlékezem… s mivel nincsenek új, kellemes élményeink, a régmúlt erősödik fel, talán így végre megértve mi is történt velünk valójában… mit láttam jól és mit nem láttam meg.
I. fejezet
Már egy ideje próbálkoztam a neten… túl voltam pár szakításon, volt jó és volt rossz, ahogy mindenkinél előfordul. Csak azt tudom, vágytam a szerelemre… vágytam rá, hogy rám találjon „Ő”.
Gondoltam kipróbálom…
Egy ideig csak leveleztem ezzel-azzal, de találkozni egyikükkel sem akartam, mert nem éreztem, hogy lehet esetleg vmelyik találkából is vmi. Nem találtam meg „Őt”, így nem is láttam értelmét.
Aztán –pár hónap után- mégis úgy gondoltam egy találka nem árt, akár barátság is kialakulhat. Gondoltam akkoriban…
Fel volt töltve pár fotóm és állítólag elég csinos vagyok, így jöttek a levelek, randi meghívások stb. stb.
Rábeszéltem magam egy találkára. Szimpatikus volt az illető, de semmi több. Izgatott voltam és jól esett elbeszélgetni vkivel.
Akkoriban kaptam olyan leveleket is, akik fénykép nélkül írogattak. Egy idő után úgy gondoltam ha nem képes képet küldeni, akkor nincs is miről beszélnünk. Hiszen engem látnak, így nem egyenlő a dolog. Ha már van ilyen lehetőség, vállaljuk az arcunkat, akár privátban is. Szóval egy idő után az ilyen levelekkel nem foglalkoztam… kivéve egyet, akit nevezzünk X-nek.
Már nem emlékszem pontosan mit írt az illető, de úgy rémlik tetszett… de nem volt fotó, szóval nem válaszoltam…
Aztán volt egy már említett „randim”, amit a továbbiakban nem erőltettem, egyszerűen nem jött be csak, mint barát, de nem mindenki akar „csak” barátkozni. Szóval annyiban maradt.
X viszont újra írt, vmi olyasmit, hogy nem tudom lerázni, hát próbálkozik újra! Ekkor vmi női megérzés folytán úgy éreztem egy próbát megér. Vissza akartam nézni az első levelét, de törölve volt. Mint később kiderült, az illető közben kiregisztrált, aztán pár napra rá újra regisztrált az oldalon. (Ennek is lesz jelentősége)
Szóval a Női megérzésemre hallgattam és írtam neki. Mondhatnám azt, hogy balszerencsémre, de talán ez nem lenne igaz, hiszen életem legszebb és legizgalmasabb időszaka következett.
Elkezdtünk levelezni. Vicces és mégis döbbenetesek voltak a hasonlóságok közöttünk, amik ugyan apróságoknak tűnnek most már, de akkor döbbenetes volt és egyre jobban izgatott a kíváncsiság az illető iránt.
Mikor küldött magáról fotót… nos, szinte meghűlt bennem a vér. Egy volt „be nem teljesült szerelemem” hasonmását véltem felfedezni a hobbikkal, életstílussal együttesen. Azt gondoltam, hogy ilyen nincs.
Már értettem, miért éreztem azt, hogy ennek a fénykép nélküli illetőnek egyszerűen válaszolnom kell!
A vonzalom rögtön meg volt, és nem csak a hasonlóság miatt, az csak egy döbbenetes ráadás volt.
Volt olyan nap, mikor reggeltől estig kapcsolatban voltunk. Ő a munkahelyén, én otthon. Egész nap leveleztünk és még évek múltán is emlegettük milyen jó nap is volt az. Azt hiszem akkor hangolódtunk egymásra teljesen. Egyszerűen meg akartuk ismerni egymást.
Emlékszem határozottan tiltakoztam az ellen, hogy az első találkozásunk egy randi lenne. Hiszen nem lehet randi, ha még nem találkoztatunk. A második találka már esetleg lehet randi, hiszen akkor már láttátok egymást, éreztétek, meg lehet állapítani, hogy akartok-e randizni a másikkal.:)
Persze mindent elviccelt, az első találkozásunk is egy jó adag vicc volt, amit nem kis túlzással állítom, hogy szinte végig nevettem. (El is nevezett Kuncogónak és később egy ilyen válogatás albumot készített nekem.)
Mikor találkoztunk az akkori lakhelyemhez közel, egy söröző- bár előtt, és belenéztem a szemébe…éreztem, hogy van vmi ami rögtön vonzott hozzá. Nagyon jó kis este volt…vicces, jó hangulatú, beleadott apait-anyait. Még egy cd-t is hozott nekem, emlékszem a Depresszió egyik albumát, mert a levelezésekből kiderült nem ismerem az együttest rocker létemre.
Az est végén kicsit furcsállottam, hogy nem kísér haza, de mivel én laktam egy saroknyira, nem volt vészes a dolog, ez már az én hagyománytisztelő életstílusomhoz állt csupán közel.
Még hazafelé is kaptam tőle sms-eket,a következő szöveggel: ” Azért elalvás előtt még olvass el egy tragédiát! J” (életemben nem nevettem még ennyit randin, be nem állt a szája és egyszerűen jól éreztem magam). Szóval így búcsúzott el…
Hiába, a modern világ ezt hozza magával. Régen csak üzenő szolgálólányokkal, illetve postagalambon lehetett üzenni a másiknak. Persze annak is meg volt a varázsa…
Nem egyeztünk meg semmiben, csak elváltunk –az ő elmondása szerint egyértelmű volt a következő találka-, én egy kicsit régimódibb vagyok ennél.
Persze másnap folytattuk a levelezést, sms –ezést. Majd következett pár napra rá a következő randi, ami életük leghosszabb randija volt (legalábbis eddig). 9 és fél óráig tartott, hajnalban mentünk haza, ekkor már „kiköveteltem”, hogy hazakísérjen, ha buszon, akkor is. Kicsit iszogattunk, billiárdoztunk, beszélgettünk, nevetgéltünk. Nagyon jó volt, emlékezetes. Élveztük egymás társaságát, én legalábbis nagyon. A randi után X focizni indult reggel 10-re és mikor végzett kaptam tőle egy sms-t, melyben ez állt: Én még ilyen szarul nem játszottam! Ne nevess!:))) Mondanom sem kell, hogy mekkorát nevettem. :))
A harmadik randi egy szimpla beszélgetős este volt. Volt egy pillanat, mikor úgy éreztem szeretném, ha megcsókolna. Volt egy sajátos jelbeszédem, és poénból elmutogattam neki, hogy mit szeretnék. Mint később kiderült, sejtett, hogy ezt szeretném, de ki tudja miért nem tette, csak a búcsúnál kaptam egy finom puszi a busz közvetlen megérkezése előtt. Már akkor szerettem volna a karjaiban maradni örökre… de ahogy ő mondaná, gentleman volt és nem rohant le azonnal. és milyen jól tette…
A negyedik randin egy borzalmas filmet néztünk meg a moziban. Akkor jött értem először kocsival, emlékszem panaszkodott, hogy nem a sajátjával tudott jönni, a váltójával volt gond.
A találkozásunknál érdekes módon nem adtunk egymásnak puszit, talán mindketten zavarban voltunk. Minden pillanatot megőriztem az emlékezetemben, mert éreztem, hogy különleges dolog van kialakulóban.
A film után már „rendesen” elbúcsúztunk, ahogy egy párhoz illő. Bár még bénáztunk kicsit a kapu előtt, de csak megcsókoltuk végre egymást.:)
Évekig vitatkoztunk még , hogy mikor is van a fordulónk napja. A harmadik randitól számít, vagy a negyediktől. Én az igazi csók után számoltam, ő viszont a puszitól. Végül megegyeztünk a harmadik randiban, 2005.11.22. Végül is nem volt nagy jelentősége…csak vicces volt, hogy olykor kétszer ünnepeltünk.:)))
Ezután kezdtünk el „járni”. Emlékszem, hogy megfázott az ötödik randi után, és a hatodikat már nálam töltöttük. Megismerkedett a kiskutyámmal, Zsömlével, és azonnal beleszeretett X-be. Hiába, akár a gazdája… emlékszem zavarban voltam, az új varásza, mikor azt sem tudod mit és hogyan csinálj.
Vmelyik este felhívott és beszélgettünk sokáig. A végén kinyögte, hogy kíváncsi volt, hogy hogyan tudunk kommunikálni az elején telefonon keresztül. Számomra is meglepő volt, hogy mennyire simán ment minden. Nem volt kínos, zavart csönd, akadozó szavak stb. Annyira tökéletes volt… minden!
Aztán egyik este mikor ismét nálam „randiztunk”, felajánlottam, hogy igyunk meg egy üveg bort. HA jól rémlik Tokaji volt, ami mindkettőnk kedvenc bora. Mivel kocsival jött, mondtam neki, hogy nyugodtan nálam alhat. Végül is már „jártunk” és láthatólag „csíptük” egymást. Nem kellett sokat győzködnöm. Ami viszont az éjszaka történt, meglepett kicsit, sőt nagyon. Egy ágyban aludtunk, de nem történt semmi közöttünk. Jó éjszakát után, elaludtunk.
Kicsit zavart a dolog, nem tudtam hová tenni. Azt nem gondoltam, hogy nem tetszem neki, de furcsállottam, hogy nem akart semmit. Ekkor még nem hoztam szóba. Következő alkalommal újra nálam aludt és újra nem történt meg a dolog, csak egy kis simogatás történt.
Ekkor már zavart a dolog és mikor találkoztunk rá is kérdeztem, hogy miért nem akar lefeküdni velem, ha már egy ágyban alszunk… nem voltunk már gyerekek és végül is együtt „jártunk”.
Úgy láttam talán kicsit zavarban volt, de azt mondta nem akart rögtön letámadni, hogy úriember akart maradni…és volt egy kisebb félelme is (férfias problémák). Szóval megbeszéltük a dolgot és a legközelebbi alkalommal már nem volt ilyen gond!
A nők a rámenősebbek ilyen esetekben… azt mondják. 🙂
Mondjuk nem történt éppen balesetmentesen a dolog, ugyanis elfelejtette megkérdezni, én pedig elfelejtettem szólni, hogy nem védekezem. Mindkettőnknek egyértelmű volt, hogy a másik gondol a biztonságra. Nem így történt… de ettől függetlenül csodás volt az első együttlét.:)
Karácsonyi ajándékként meg is kapta tőlem a bizonyítékot, hogy nincs mitől félni. Később kiderül…csúnyán is végződhetett volna az eset, hiszen az elején tartottunk…
Oldal ajánlása emailben
X